Elment egy Igaz Barátunk…

Nagy veszteség érte a magyar rotarysokat: 72 éves korában 2019. október 28.-án elhunyt Rakos Miklós.

A Rotary Club Szolnok tiszteletbeli tagja volt. A klub újraalapítását a tanácsaival, tapasztalatai átadásával – a Rotary Club Budapest-Duna alapító tagjaként – kezdettől fogva sikeresen támogatta. Részt vett egyes programjaink konkrét megvalósításában is. Jelenléte A szolnoki rendezvényeinken történt megjelenése mindig megtisztelést jelentett számunkra.

A szó igazi értelmében a humánum megtestesítője volt. Klasszikus műveltségű, mindenkor együttműködésre kész, a ’nagyokat’ jellemző szerény ember tiszteltünk a személyében. Hegedű- és brácsatanárként zenetörténeti kutatással is foglalkozott.  Jeles zenekarok tagjaként a gyakorlatban is bemutatta hangszeres tudását, virtuozitását. A hazai fellépések mellett számos sikeres külföldi turnén is részt vett. Több könyve, tanulmánya jelent meg. A Zenekar című lap zenetörténeti rovatának a szerkesztőjeként is dolgozott. Az egyik legutóbbi munkája („A Bartók Brácsaverseny a Fibonacci számsor segítségével helyreállított struktúrával”) különösen nagy érdeklődést váltott ki. Sok terve volt még, de ezek megvalósítása sajnos már elmarad…

Nyugodj békében kedves Miklós! Emlékedet mi, a Rotary Club Szolnok tagjai is megőrizzük!

Szalóki I.