Faültetés „fakanállal” – 2017.10.28

Tizenketten képviseltük klubunkat a Faültetés „fakanállal” programon családtagjainkkal és a cserediákjainkkal. Erősítettük a rotarys közösséget abban, hogy 1500 fát ültessünk el a világelnöki felhíváshoz csatlakozva. A kormányzói köszöntés és biztató mondatok után felemelő érzés volt Bálint György 98 éves kertészmérnök, rotarysta barátunk szavait hallgatni, aki meleg szívvel méltatta a fák különleges szerepét bolygónk élővilágában.

Délelőtt a skanzen kiállítási területén ültettünk diófákat, majd délután a skanzen körüli dombok tisztásán folytattuk a munkát. Lelkes csapatunk száznál több facsemetét ültetett ezen a napon.

Nagyon fontos volt azoknak a kluboknak a munkája, akik az ellátásról gondoskodtak. Halászlé, lecsó, pincepörkölt és nemzetközi paprikás krumpli mellett sok finomság készült a faültetők számára.

Jó hangulatú közös munka, ebéd és beszélgetés után hagytuk el Szentendrét. 

 


1 500 fa ültetésében segédkezett a Szolnoki Rotary Club

Az idén 50. éves szentendrei Skanzenben közel 500 magyar Rotary Klub tag, mintegy 1 500 fát ültetett el október 28-án, ezzel is részt vállalva a Rotary világméretű kezdeményezésében, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezet megóvásának fontosságára.

Ez évben a Rotary világszervezet 1,2 millió tagja felvállalta, hogy a világ 200 országában minden Rotary Klub tag ültet egy-egy fát, ezzel is kifejezve a környezetvédelem iránti elkötelezettségét és jó példát mutatva szűkebb hazájában. A program előzményeként júliusi magyarországi látogatásán Ian Riseley világelnök jelképesen az első fát a Skanzenben ültette el.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum természetvédelmi övezetben helyezkedik el, így különösen fontos területén a flóra és fauna védelme, a faállomány pótlása. A faültetés során az önkéntesek még arra is figyeltek, hogy a múzeum nyolc tájegységében, az ott található kiállításokban megjelenő hazai vidékekre jellemző fafajták kerüljenek a földbe, így például a Felföldi Mezőváros tájegységben a Gönczi magyar kajszibarack.

A rendezvény díszvendége, az idei Príma Primissima díjra jelölt Bálint György, mindenki Bálint Gazdája volt, aki mint Rotarysta és mint kertész szakember, jelenlétével és szakértelmével segítette a kezdeményezést.

A faültetési programban aktív szerepet vállalt a Szolnoki Rotary Club lelkes Csapata.

Az egész napos programon az ország 53 Rotary Klub egy-egy régiója speciális ételkölteményt készített. A bográcsba került igazi hagyományos szentesi lecsó, miskolci pincepörkölt, nyírségi töltött káposzta, szegedi halászlé, de mosoni szarvaspörkölt is. A 4 földrészről, több mint 10 országból hazánkba érkezett Rotary cserediákok nemzetközi paprikáskrumplit főztek. Megalakult a „Rotary Hazai Ízek Rajongói Köre”, amely az ételköltemények mellett egy igazi hungarikum, a pálinka jó hírét is szeretné öregbíteni.

Az esemény legfontosabb üzenetét jól kifejezi a Rotary és egyben a faültetés jelmondata is:
„Making a difference!”, azaz „Változtatni a világon!”