Kenutúra – 2017. szeptember 2. 7:30

Az RC Szolnok éves kenutúrája.

2017 szeptember 2.-n ismét nekiálltunk , hogy, legyőzzük a Holt-Tiszát! Most is közösen szerveztük kenutúránkat a Rotary Klub Szolnok Tisza tagjaival.

Ebben az évben azonban nagy fába vágtuk a fejszénket (evezőlapátjainkat), mert az ellenkező irányba (vízfolyással szemben!) tettük meg a távot. A vízitelepről indultunk és Teszár Laci barátunk szívességét, felajánlását kihasználva az ő vízparti telkén kötöttünk ki. Nagy örömünkre szolgált, hogy a cserediákok is részt tudtak venni a programunkon és ráadásul ők voltak akik elsőként eveztek be a célba!

Itt igazán ideális körülmények között pihenhettük ki az evezés fáradalmait, Pomázi Gabi, Dobozi Robi, Horváth Laci, Teszár Laci és felesége Mariann által készített nagyon finom bográcsos ételek elfogyasztásával.

Teszár Laci igazi retro-discót teremtett nekünk felidézve egy kicsit fiatal(abb) korunk emlékeit. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy jövőre újra találkozunk!

Köszönet minden szervezőnek, és a kulináris élvezeteket biztosító barátainknak!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/154524218458649